Honlap neve: Szuper-A
Szuper-A szuperál. (Szuper-all?)

MENÜ

2017. Május

Képek az aulából, május 4-én arról, ami a tablókon látszik. A hét kép a galéria2 végén látható.

2017. Április

Elkészítődött még egy-egy tabló, a két versünnep képeinek kiegészítéseként.

 

 

Április   második hétvégéje Karácsondi Bence számára is nagyos sikeres volt. Szupera-ktivitását egy tablóba rendezve tudjuk bemutatni, aminek a részei egyenként is láthatók lesznek a Galéria2-n. Részletezve, időrendbe sorolva: 5-én résztvevője volt egy 50 táblás sakkszimultánnak, 7-én harmadik helyezést ért el a Kaán Károly Természet- és Környezetismereti Versenyen Mezőtúron az országos középdöntőben, s 8-án  korcsoportjában első lett Válon, a Bencze-kupán. (Tán csak nem róla nevezték el?)  Gratulálunk.

 

Április 7-én a humán hét zárónapján a 6.a osztály nyerte az iskolai Arany-emlékkönyv pályázat "csoportos" kategóriájának versenyét egy tartalmas, igényes pályaművel. Ugyanekkor Válon a megyei versmondó versenyen Schnee Vanda harmadik helyezést szerzett Kányádi Sándor: Arany János kalapja c. versével, Forgó Gergő pedig különdíjat kapott Vörös István: A tudós éjszakája c. versének előadásáért.  (További képek keddtől láthatók majd a galéria2-n.)

 

Tegnap (április 3-án) rendezte iskolánk a felső tagozatos versmondó versenyt. Idén van Arany János születésének 200. évfordulója, ezért az ő verseiből kellett válogatni. Mi egy közös produkció mellett döntöttünk. Négyen együtt mondtuk el - egymás között felosztva - a Családi kör című verset. Turai András, Forgó Gergő, Negyela Gergő és Rozs Fanni vállalta a szereplést, ebben a sorrendben mondtuk a részleteket. Mindannyian kiemelkedtek biztos szövegtudásukkal, értő és átélt előadásmódjukkal. A zsűri évfolyamonként és egyénileg értékelte a szereplőket, s döntésük alapján a hatodik évfolyamon az első díjat Forgó Gergőnek ítélték.

Nagyon örülünk a sikeres szereplésüknek.

 

 

2017. Március

Újabb siker

Karácsondi Bence a megyei sakkversenyen korcsoportjában első helyezést ért el. Nagyon örülünk a sikerének.

Tavaszi hírcsokor 11-én

A Kaán Károly természetismereti verseny házi fordulójában a 6. évfolyam versenyében Karácsondi Bence első helyezést, Turai András harmadik helyezést ért el. Gratulálunk!

A hónapok diákjai:

 

 

 

És egy kép a Kazinczy-vesreny résztvevőiről:

 

 

2017. Február

Schnee Vanda idén is részt vett a  Kazinczy-díj Alapítvány által rendezett  Szép magyar beszéd megyei versenyén, és az 5-6. osztályosok csoportjában  első helyezést ért el. Gratulálunk!

2017. Január

 

Nagy öröm. Karácsondi Bence a Fejér Megyei Sakk Diákolimpián január 28-án a korosztályában első lett a Tóvárosi Általános Iskola színeiben. Ez aranyérmet jelent, ahogyan a mellékelt fotón látszik. Gratulálunk!

 

Részt vettünk a hagyományos uszodai sportnapon, s erről néhány kép is van a Galéria2 rovatban.

 

   Jáksó Kamilla  a Németh László Iskola által szervezett szövegértési versenyen az 5-6. osztályosok között a harmadik helyet szerezte meg. Gratulálunk.

 

2016.December

Két hír Bacsi Mihály Sámuel sikeres szerepléséről. A káplnásnyéki "Hol volt, hol nem volt" meseíró pályázaton második helyezést ért el. Az iskolai Télapó-ünnep irodalmi színpadi műsorában pedig ő volt a címszereplő, vagyis a Télapó. S nemcsak tekintélyt parancsol hangja és alkata, hanem  hiteles szerepformálása is elnyerte a közönség tetszését. Nyíltszíni tapsot kapott az az "átalakulása", amikor pár másodpercre napszemüveges diszkótáncos lett belőle. A műsorról készült fotósorozat és a videofelvétel az iskola honlapján megnézhető.

 

2016. November

12.05.  Maár Levente idén is első lett a Munkácsi Mihály Általános Iskola által szervezett  megyei j-ly helyesírási versenyen a korcsoportjában, azaz a 6. osztályosok között. Teljesítménye ezúttal is 100 %-os, azaz hibátlan versenydolgozatával a maximális 220 pontot szerezte meg. Teljesítményének értékét nem csökkenti, hogy a dobogó legfelső fokán hárman is vannak, holtversenyben. Nagyon örülünk és gratulálunk.

11.10-én a Márton napi programokon készült képek között talált a honlapszerkesztő hatot, amelyeken az osztály vagy néhány lány és fiú látható.  A képek a galéria2 végén vannak.

 

Novemberi eredményeink

A házi szép kiejtési versenyen Schnee Vanda a második helyet szerezte meg.

Jáksó Kamilla a városi úszóversenyen a 4x50 méteres gyorsváltó tagjaként a dobogó harmadik fokára léphetett.

 

2016. Augusztus

08.23. A nyár utolsó hetének kezdete előtt egy kis adósságtörlesztés következik, s egyúttal ráhangolódás a következő tanévkezdésre. A honlap szerkesztője június közepén ugyan elküldte a tanévzáró képeit az általa ismert email-címekre, de nem tett belőlük a honlapra egyet se. Most ezt pótolta, öt képet tett a galéria2 rovat végére. Ezekkel a képekkel kíván Ibolya néni és István bácsi jó pihenést még erre a hétre, utána pedig sok sikert és örömet a következő tanévben.

 

2016 Június

06.18. A tanév sporteredményei az osztály tanulóinak részvételével (az összesítés az iskola honlapjának Eredményeink c. rovata alapján készült).

1

Időbélyeg

A verseny neve

Résztvevő tanulók nevei

Elért eredmény

Felkészítő tanár neve

Beküldő neve

                                         
                                                       

5

2015.10.12. 17:45:51

Diákolimpia mezei futás városi döntő - III.korcsoport fiú

Artner Dávid,Fazekas László,Forgó Gergő,Turai András,Polyák Imre

csapat: I.helyezés

Szigetvári Zoltán,Fodor Tamás

Botyánszkiné Tóth Ildikó

                                         

21

2015.11.16. 13:21:27

Diákolimpia mezei futás megyei döntő - III.kcs fiú

Artner Dávid,Fazekas László, Forgó Gergő,Szabó Bálint Lajos,Turai András

I.helyezés

Szigetvári Zoltán, Fodor Tamás,Bacsi Mihály

Botyánszkiné Tóth Ildikó

                                         

35

2016.02.01. 17:37:20

Diákolimpia megyei sakkverseny - amatőr

Karácsondi Bence

II.helyezés

edző

Botyánszkiné Tóth Ildikó

                                         

45

2016.02.11. 15:15:56

Diákolimpia kosárlabda városi döntő - III.kcs lány

Simon Enéh,Boros Lola,Kupi Zsófi,Litvik Réka,Schnee Vanda,Horváth Orsolya,Scheider Fruzsina,Szabó Emma,Aschenbrenner Berta,Fazakas Zsanett,Keserű Hanna,Orosz Zsófia,Bolla Barbara,Pankus Viktória

I.helyezés

Botyánszkiné Tóth Ildikó

Botyánszkiné Tóth Ildikó

                                         

46

2016.02.11. 15:19:04

Diákolimpia kosárlabda városi döntő - III.kcs fiú

Gombás Gergő,Forgó Gergő,Pinczési Ádám,Kalocsa Kevin,Negyela Gergő,Erhart Zsombor,Szendrő Attila,Maár Levente,Pataki Marcell,Turai András,Bondor Bálint,Karácsondi Bence

I.helyezés

Szigetvári Zoltán

Botyánszkiné Tóth Ildikó

                                         

52

2016.05.10. 10:58:57

Diákolimpia kosárlabda megyei döntő - III.korcsoport fiú

Bondor Bálint,Erhárt Zsombor,Forgó Gergő,Gombás Gergő,Kalocsa Kevin,Karácsondi Bence,Maár Levente,Negyela Gergő,Olasz Tibor,Pataki Marcell,Pinczési Ádám,Szendrő Attila,Turai András

1. helyezés

Szigetvári Zoltán

Botyánszkiné Tóth Ildikó

                                         

53

2016.05.10. 11:27:47

Diákolimpia kosárlabda megyei döntő - III.korcsoport lány

Aschenbrenner Berta, Boros Lola, Fazekas Zsanett, Horváth Orsolya, Keserű Hanna, Kupi Zsófi, Makai Jázmin, Orosz Zsófia, Pankus Viktória, Schneider Fruzsina, Schnee Vanda, Simon Enéh, Szabó Emma

1. helyezés

Botyánszkiné Tóth Ildikó

Botyánszkiné Tóth Ildikó

                                         

54

2016.05.10. 11:31:21

Diákolimpia kézilabda megyei döntő - III.korcsoport lány

Erháth Vivien, Fazekas Zsanett,Horváth Orsolya, Keserű Hanna,Kupi Zsófi,Magyari Virág,Pankus Viktória, Polgár Panna,Schneider Fruzsina, Schnee Vanda,Simon Enéh, Szabó Emma

4.helyezés

Botyánszkiné Tóth Ildikó

Botyánszkiné Tóth Ildikó

                                         

55

2016.05.10. 11:34:43

Diákolimpia kézilabda megyei döntő - III.korcsoport fiú

Ács Patrik,Bacsi Mihály, Barna Zalán,Bata Márk, Fazekas László,Gombás Gergő, Kormos Bendegúz,Major László, Rukkenbauer Márton, Szűcs Ábel,Turai András

4.helyezés

Bacsi Mihály

Botyánszkiné Tóth Ildikó

                                         

78

2016.05.10. 14:52:51

Diákolimpiai atlétika egyéni verseny - III.korcsoport

Mohai Regina, Simon Szonja, Rozs Fanni, Schnee Vanda

4x100 m váltófutás - városi - 2. helyezés, megyei - 3.helyezés

Botyánszkiné Tóth Ildikó

Botyánszkiné Tóth Ildikó

                                         

79

2016.05.10. 14:54:28

Diákolimpiai atlétika egyéni verseny - III.korcsoport

Artner Dávid

600 m futás - városi - 2.helyezés,megyei - 4.helyezés

Szigetvári Zoltán

Botyánszkiné Tóth Ildikó

                                         

81

2016.05.10. 14:57:07

Diákolimpiai atlétika egyéni verseny - III.korcsoport

Polyák Imre

Kislabdahajítás - városi - 2.helyezés,megyei - 3.helyezés

Szigetvári Zoltán

Botyánszkiné Tóth Ildikó

                                         

84

2016.05.10. 15:01:26

Diákolimpiai atlétika egyéni verseny - III.korcsoport

Artner Dávid, Forgó Gergő, Turai András,Kovács Gergő

4x100 m váltófutás - városi - 3.helyezés

Szigetvári Zoltán,Bacsi Mihály

Botyánszkiné Tóth Ildikó

                                         

87

2016.05.10. 15:11:00

Atlétika többpróba csapatverseny - III. korcsoport lány

Boros Lola, Grósz Kata,Mohai Regina, Orosz Zsófia,Rozs Fanni, Schnee Vanda, Simon Szonja

városi - 1.helyezés,megyei - 2. helyezés

Molnár Andrea,Bacsi Mihály, Botyánszkiné Tóth Ildikó

Botyánszkiné Tóth Ildikó

                                         

88

2016.05.10. 15:13:48

Atlétika többpróba csapatverseny - III. korcsoport fiú

Artner Dávid,Bolla Gergő, Forgó Gergő, Gombás Gergő,Polyák Imre, Turai András,Varga Balázs

városi - 3.helyezés,megyei - 1. helyezés

Szigetvári Zoltán

Botyánszkiné Tóth Ildikó

                                         

98

2016.06.02. 10:49:33

Diákolimpia kosárlabda országos döntő - III.kcs fiú

Pataki Marcell,Pinczési Ádám,Negyela Gergő,Turai András,Erháth Zsombor,Maár Levente,Bondor Bálint,Kalocsa Kevin,Karácsondi Bence,Kovács Marcell

IV.helyezés

Szigetvári Zoltán

Botyánszkiné Tóth Ildikó

                                         

99

2016.06.02. 10:53:30

Diákolimpia kosárlabda országos döntő - III.kcs lány

Aschenbrenner Berta,Boros Lola,Fazekas Zsanett,Horváth Orsolya,Kupi Zsófi,Makai Jázmin,Orosz Zsófia,Pankus Viktória,Schneider Fruzsina,Schnee Vanda,Simon Enéh,Szabó Emma

3.helyezés

Botyánszkiné Tóth Ildikó

Botyánszkiné Tóth Ildikó

                                         

100

                                                     

 

 

 

1

Időbélyeg

A verseny neve

Résztvevő tanulók nevei

Elért eredmény

Felkészítő tanár neve

Beküldő neve

                                         
                                                       

5

 

 

 

 

 

 

2015.10.12. 17:45:51

 

 

 

 

 2015.10.12. 17:45:51
Diákolimpia mezei futás városi döntő - III.korcsoport fiú
Artner Dávid,Fazekas László,Forgó Gergő,Turai András,Polyák Imre
csapat: I.helyezés
Szigetvári Zoltán,Fodor Tamás
Botyánszkiné Tóth Ildikó
 

Diákolimpia mezei futás városi döntő - III.korcsoport fiú

 

 

 

 

Artner Dávid,Fazekas László,Forgó Gergő,Turai András,Polyák Imre

 

 

 

 

 

csapat: I.helyezés

 

 

 

 

 

 

Szigetvári Zoltán,Fodor Tamás

 

 

 

 

 

Botyánszkiné Tóth Ildikó

 

 

 

 

 

 

                                         

21

2015.11.16. 13:21:27

Diákolimpia mezei futás megyei döntő - III.kcs fiú

Artner Dávid,Fazekas László, Forgó Gergő,Szabó Bálint Lajos,Turai András

I.helyezés

Szigetvári Zoltán, Fodor Tamás,Bacsi Mihály

Botyánszkiné Tóth Ildikó

                                         

35

2016.02.01. 17:37:20

Diákolimpia megyei sakkverseny - amatőr

Karácsondi Bence

II.helyezés

edző

Botyánszkiné Tóth Ildikó

                                         

45

2016.02.11. 15:15:56

 2016.02.11. 15:15:56
Diákolimpia kosárlabda városi döntő - III.kcs lány
Simon Enéh,Boros Lola,Kupi Zsófi,Litvik Réka,Schnee Vanda,Horváth Orsolya,Scheider Fruzsina,Szabó Emma,Aschenbrenner Berta,Fazakas Zsanett,Keserű Hanna,Orosz Zsófia,Bolla Barbara,Pankus Viktória
I.helyezés
Botyánszkiné Tóth Ildikó
Botyánszkiné Tóth Ildikó
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Diákolimpia kosárlabda városi döntő - III.kcs lány

Simon Enéh,Boros Lola,Kupi Zsófi,Litvik Réka,Schnee Vanda,Horváth Orsolya,Scheider Fruzsina,Szabó Emma,Aschenbrenner Berta,Fazakas Zsanett,Keserű Hanna,Orosz Zsófia,Bolla Barbara,Pankus Viktória

 

 

 

 

I.helyezés

Botyánszkiné Tóth Ildikó

Botyánszkiné Tóth Ildikó

                                         

46

2016.02.11. 15:19:04

 

 46
2016.02.11. 15:19:04
Diákolimpia kosárlabda városi döntő - III.kcs fiú
Gombás Gergő,Forgó Gergő,Pinczési Ádám,Kalocsa Kevin,Negyela Gergő,Erhart Zsombor,Szendrő Attila,Maár Levente,Pataki Marcell,Turai András,Bondor Bálint,Karácsondi Bence
I.helyezés
Szigetvári Zoltán
Botyánszkiné Tóth Ildikó
 

 

 

Diákolimpia kosárlabda városi döntő - III.kcs fiú

Gombás Gergő,Forgó Gergő,Pinczési Ádám,Kalocsa Kevin,Negyela Gergő,Erhart Zsombor,Szendrő Attila,Maár Levente,Pataki Marcell,Turai András,Bondor Bálint,Karácsondi Bence

I.helyezés

Szigetvári Zoltán

Botyánszkiné Tóth Ildikó

                                         

52

2016.05.10. 10:58:57

Diákolimpia kosárlabda megyei döntő - III.korcsoport fiú

Bondor Bálint,Erhárt Zsombor,Forgó Gergő,Gombás Gergő,Kalocsa Kevin,Karácsondi Bence,Maár Levente,Negyela Gergő,Olasz Tibor,Pataki Marcell,Pinczési Ádám,Szendrő Attila,Turai András

1. helyezés

Szigetvári Zoltán

Botyánszkiné Tóth Ildikó

                                         

53

2016.05.10. 11:27:42

 

 

Diákolimpia kosárlabda megyei döntő - III.korcsoport lány

Aschenbrenner Berta, Boros Lola, Fazekas Zsanett, Horváth Orsolya, Keserű Hanna, Kupi Zsófi, Makai Jázmin, Orosz Zsófia, Pankus Viktória, Schneider Fruzsina, Schnee Vanda, Simon Enéh, Szabó Emma

1. helyezés

Botyánszkiné Tóth Ildikó

Botyánszkiné Tóth Ildikó

                                         

54

2016.05.10. 11:31:21

Diákolimpia kézilabda megyei döntő - III.korcsoport lány

Erháth Vivien, Fazekas Zsanett,Horváth Orsolya, Keserű Hanna,Kupi Zsófi,Magyari Virág,Pankus Viktória, Polgár Panna,Schneider Fruzsina, Schnee Vanda,Simon Enéh, Szabó Emma

4.helyezés

Botyánszkiné Tóth Ildikó

Botyánszkiné Tóth Ildikó

                                         

55

2016.05.10. 11:34:43

 

 2016.05.10. 11:34:43
Diákolimpia kézilabda megyei döntő - III.korcsoport fiú
Ács Patrik,Bacsi Mihály, Barna Zalán,Bata Márk, Fazekas László,Gombás Gergő, Kormos Bendegúz,Major László, Rukkenbauer Márton, Szűcs Ábel,Turai András
4.helyezés
Bacsi Mihály
Botyánszkiné Tóth Ildikó
 

 

 

 

 

 

 

Diákolimpia kézilabda megyei döntő - III.korcsoport fiú

Ács Patrik,Bacsi Mihály, Barna Zalán,Bata Márk, Fazekas László,Gombás Gergő, Kormos Bendegúz,Major László, Rukkenbauer Márton, Szűcs Ábel,Turai András

4.helyezés

Bacsi Mihály

Botyánszkiné Tóth Ildikó

                                         

78

2016.05.10. 14:52:51

 2016.05.10. 14:52:51
Diákolimpiai atlétika egyéni verseny - III.korcsoport
Mohai Regina, Simon Szonja, Rozs Fanni, Schnee Vanda
4x100 m váltófutás - városi - 2. helyezés, megyei - 3.helyezés
Botyánszkiné Tóth Ildikó
Botyánszkiné Tóth Ildikó
 

 

Diákolimpiai atlétika egyéni verseny - III.korcsoport

Mohai Regina, Simon Szonja, Rozs Fanni, Schnee Vanda

4x100 m váltófutás - városi - 2. helyezés, megyei - 3.helyezés

Botyánszkiné Tóth Ildikó

Botyánszkiné Tóth Ildikó

                                         

79

2016.05.10. 14:54:28

Diákolimpiai atlétika egyéni verseny - III.korcsoport

Artner Dávid

600 m futás - városi - 2.helyezés,megyei - 4.helyezés

Szigetvári Zoltán

Botyánszkiné Tóth Ildikó

                                         

81

2016.05.10. 14:57:07

Diákolimpiai atlétika egyéni verseny - III.korcsoport

Polyák Imre

Kislabdahajítás - városi - 2.helyezés,megyei - 3.helyezés

Szigetvári Zoltán

Botyánszkiné Tóth Ildikó

                                         

84

2016.05.10. 15:01:26

Diákolimpiai atlétika egyéni verseny - III.korcsoport

Artner Dávid, Forgó Gergő, Turai András,Kovács Gergő

4x100 m váltófutás - városi - 3.helyezés

Szigetvári Zoltán,Bacsi Mihály

Botyánszkiné Tóth Ildikó

                                         

87

2016.05.10. 15:11:00

Atlétika többpróba csapatverseny - III. korcsoport lány

Boros Lola, Grósz Kata,Mohai Regina, Orosz Zsófia,Rozs Fanni, Schnee Vanda, Simon Szonja

városi - 1.helyezés,megyei - 2. helyezés

Molnár Andrea,Bacsi Mihály, Botyánszkiné Tóth Ildikó

Botyánszkiné Tóth Ildikó

                                         

88

2016.05.10. 15:13:48

Atlétika többpróba csapatverseny - III. korcsoport fiú

Artner Dávid,Bolla Gergő, Forgó Gergő, Gombás Gergő,Polyák Imre, Turai András,Varga Balázs

városi - 3.helyezés,megyei - 1. helyezés

Szigetvári Zoltán

Botyánszkiné Tóth Ildikó

                                         

98

2016.06.02. 10:49:33

Diákolimpia kosárlabda országos döntő - III.kcs fiú

Pataki Marcell,Pinczési Ádám,Negyela Gergő,Turai András,Erháth Zsombor,Maár Levente,Bondor Bálint,Kalocsa Kevin,Karácsondi Bence,Kovács Marcell

IV.helyezés

Szigetvári Zoltán

Botyánszkiné Tóth Ildikó

                                         

99

2016.06.02. 10:53:30

Diákolimpia kosárlabda országos döntő - III.kcs lány

Aschenbrenner Berta,Boros Lola,Fazekas Zsanett,Horváth Orsolya,Kupi Zsófi,Makai Jázmin,Orosz Zsófia,Pankus Viktória,Schneider Fruzsina,Schnee Vanda,Simon Enéh,Szabó Emma

3.helyezés

Botyánszkiné Tóth Ildikó

Botyánszkiné Tóth Ildikó

                                         

100

                                                     

 

 

 

 

 

06.17. A Vérteslovas három napja négy tablón

 

 

06.15. A tanév utolsó tanítási napján

   Mire az osztály hazaér a Vérteslovas komplexum által gazdag programokat kínáló három napjáról, várja a tanév utolsó (vagy utolsó előtti?) krónika-bejegyzése. Közbevetőleg jegyzi meg a honlap szerkesztője, hogy a neten látható kínálat alapján (fotók, programajánlatok stb.) azt lehet tippelni, hogy a választott helyszín ideális volt. Talán az égi áldás, a most is permetező medárdi eső se zavarta meg túlságosan.

   A hazaérkezőket itt három fotó várja, amint az látható. S azért feltételezi a szerkesztő, hogy lehet még egy közleménye, mert a tanévzáró ünnepség még hátra van.

Az első egy búcsúzó szöveg.

 

 ------------------------------------------------------------------

Két oklevél:

06.07. Megyei díjátadó ünnepség Martonvásáron

   Ma délután a martonvásári Brunszvik-Beethoven Rendezvényszervező Központban köszöntötték azokat a  Fejér megyei általános és középiskolai diákokat, akik az országos tantárgyi versenyeken sikeresen szerepeltek, vagyis a megyei versenyeken dobogós helyezéseket értek el. Iskolánkat hét felső tagozatos diák képviselte, köztük hárman a mi osztályunkból. Már üdvözölhettük őket egyenként ebben a félévben itt a honlapon, de megérdemlik, hogy ebből az alkalomból együtt is szerepeljenek.

   Amint a képen is látható, Shnee Vanda  a Kazinczy Szépkiejtési Versenyen elért megyei második helyezésért kapott elismerő oklevelet, Karácsondi Bence a Kaán Károly Környezet- és Természetismereti Versenyen ugyancsak megyei második lett,  Maár Levente pedig a Simonyi Zsigmond Helyesírási Verseny megyei harmadik helyezettje lett, s nekik egyúttal itt volt a díjátadó ünnepség is.  Mindhármuknak gratuláluk.

 

 ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

06.06.  Újabb oklevéllel gyarapodott az osztály kincsestára. Timár Annabella Nikolett országos harmadik helyéről szól, a német levelezési versenyben. Gratulálunk.

 

2016 Május

05.27. Táncünnep

 

   Az év végéhez közeledve és a hagyományoknak megfelelően került sor május 27-én, pénteken délután az iskolai néptáncbemutatóra. A jó hangulatú és változatos programban szinte végig benne voltunk. A nyitószámban, az angolkeringőben Karácsondi Bence volt az egyik férfiú. A Rubint Táncegyüttesben ezúttal hárman szerepeltünk, Vanda, Gergő és András. A műsort záró szám, az ötödik évfolyam fellépése azért is lesz emlékezetes, mert nekünk ez volt az utolsó. A tantárgynak, a néptánc-óráknak itt lett vége, a továbbiakban már csak a közönség soraiban ülhetünk.

   Több kép és video is készült a délutánon, ezekből három látható itt a krónikában, további 15 a Galéria2 rovatban. Az utolsó számunkhoz, ahol „megy a villamos”, jelentős többletet adhatna a hangos felvétel, s ezt megkíséreljük egy video-kockával érzékeltetni. Azaz ezen a honlapn nem megy, de van helyette a facebook-on egy másik, s a mienk mamuton fog közlekedni a képekkel együtt.

https://www.facebook.com/tovarosi/?pnref=story#!/tovarosi/

 

 

05.23.    Katonai kiállítás a Bregyóban

 

Egy iskolai napon a Magyar Honvédség kiállítást rendezett a Bregyóban.

Az osztályunk a harmadik óra után sétált ki oda. Nagyon sok mindent lehetett ott csinálni, pl. íjászkodni, lézer fegyverrel lőni. Be lehetett ülni a tankokba is. Aki ki szerette volna próbálni, annak előtte sisakot kellett felvennie. Figyelmeztettek bennünket arra, hogy a harci eszközben nem szabad semelyik gombhoz illetve karhoz hozzányúlni. Kézbe vehettük a pisztolyokat,gépfegyvereket és géppisztolyokat is. Nekem a lézer fegyver tetszett a legjobban.

Sajnos csak rövid ideig voltunk ezen a rendezvényen. A legközelebbi alkalommal is szeretnék ellátogatni erre az eseményre.

Negyela Gergő 5.a

Képek  a galérián. (Szerk.megjegyz.)

......................................................................................................................

05.12. János vitéz - városi vetélkedő

Csütörtök délután az osztályunk három fős csapattal vett részt a hagyományos városi vetélkedőn. Mivel ezt évről évre a mi iskolánk rendezi Huszárné Laki Piroska tanárnő  irányításával, mi versenyen kívüli versenyzőkként indultunk, a másik két osztály csapatával együtt. A Rozs Fanni, Schneider Frizsina és Karácsondi Bence összetételű csapatunk különdíjat kapott.

(További négy kép a Galéria2-n)

05.10.  Pelikán Kamaraszínház

     Kedden délután a Pelikán Kamaraszínházban voltunk. Megnéztük azt a híres produkciót, amit középiskolás fiatalok adnak elő, a Fehérvári Versünnep legjobbjai, Kelemen István színművész vezetésével. Petőfi Sándor művéről van szó, a János vitézről. Idén tanultunk róla, tehát a tartalmát nagyon jól ismerjük. Ezért még érdekesebb és élményszerűbb volt, ahogyan Matuz János  rendező és a szereplők nyolcvan percbe sűrítve és a játéktér lehetőségei közé illesztve bemutatták.

   Nehéz lenne felsorolni az összes olyan részletet, ami segített feleleveníteni, a képzeletünkből valós látvánnyá formálni a művet. Az első részek majdnem hiánytalanul tartalmazták Petőfi sorait. Szellemesen, modern környezetben jelentek meg a zsiványok. Nagyon megható volt az, hogy az Iluskát alakító lány lett később Jancsi lova, s külön kis vidám pantomim-sort mutattak be a cselekmény mellékszálaként. A francia király, de főleg a hisztis királylány hangos nevetésre ingerelt bennünket. Jól sikerült az óriásokról szóló rész, a vetített képekkel,  és a keleties küllemű halásszal folytatott vita is. De sok olyan részlet lenne még, amit meg kellene említeni.

     Az előadás tehát nagyon nagy hatást tett ránk. Hiszen egyszerre volt szellemes és érzelmes, humoros és megható, látványos és izgalmas, hagyományos és modern. Ezért aztán nemcsak a kisebb és nagyobb fiatalok, hanem a felnőttek is nagy  örömmel fogadták. A sok mozgás, a sok ének, a hanghatások és főleg az, hogy a művészek ott játszottak közvetlenül előttünk és közöttünk, mindez még jobban bevont bennünket az előadásba. Annyira bevont bennünket, hogy Negyela Gergő és Kiss Nono még szereplővé is vált néhány pillanatra. A nézőteret megtöltő  ifjú közönség a végén hosszan tartó tapssal köszönte meg az emlékezetes előadást.

     A szereplők  (Strasszer Domokos két éve még a Tóvárosi  Általános Iskola diákja volt, hiszen Dóri néni fia):

 

  KELEMEN ISTVÁN
  BÖRCSÖK OLIVÉR
  SZABÓ DIÁNA
  KÖRMENDI KRISTÓF
  KURUCZ FLÓRA
  DETRE SOMA
  KOMLÓDY MÁRK
  SZIGETHY NORBERT
  STRASSZER DOMONKOS
Díszlet- és jelmeztervező DÉVÉNYI RITA
Művészi beszéd KELEMEN ISTVÁN.
Koreográfus ZSÍROS LINDA
Zene CSERTA BALÁZS
Korrepetitor RÉTI ANIKÓ
Ügyelő KALMÁR JOHANNA
Rendezőasszisztens BISCHOF ILDIKÓ
Rendező MATUZ JÁNOS

 

Fotók a galérián láthatók.

 

....................................................................................................................................................

05.07. Családi sportnap

Minden Anyukának, Apukának és Gyermeknek, akik ma részt vettek a sportnapon - GRATULÁCIÓ és KÖSZÖNET a kiváló teljesítményért!

Jó pihenést és jobbulást kívánok! Ezekkel a képekkel, s néhánnyal még a galéria2-n.

----------------------------------------

Újabb két oklevél, gratulációkkal egybekötve. A városi angol szépkiejtési versenyről hozta Negyela Gergő és Schnee Vanda.

2016 Április

   A csendesebb március után eseményekben gazdagabb napok sora várható.

   A május 7-i (szombati) sportnap programja az információk rovat elején is megtalálható. Ugyanígy az április utolsó hetének két várható programja, kozmetikai tanácsadásról és a tavaszi papírgyűjtésről.

   A Herosz nyári napközis táborának  felhívása és  jelentkezési lapja az információk rovatában olvasható.

 

Április 29-én volt a kreatív csoport utolsó összejövetele. Beszélgetéssel és egy kis zsúrral búcsúztunk el egymástól. Egy kép van itt, három a galérián.

 

Ezek az oklevelek is magukért beszélnek

 

 

 

-------------------------------------------------------------------------

   Bence beszámolót írt a LEGO-kiállításhoz, itt van a képek alatt.

 

 Április utolsó hete a humán hét rendezvényeivel telik el. Első napján, 25-én rendezték a felső tagozatos versmondó versenyt. A mi osztályunkat hárman képviselték, s mindhárman a képzeletbeli dobogóra léphettek. Első lett Forgó Gergő, aki Szilágyi Domokos Erdei iskola című versét mondta. Második  Schnne Vanda, Kányádi Sándor Jó két ló szolgája című versével és harmadik Negyela Gergő, aki ugyancsak Kányádi-verset mondott, a Kecske címűt. Gratulálunk, az oklevelek itt láthatók, képek a Galéria2-n.

   

 

 

Április  20-án Bence édesanyjának jóvoltából egy délutáni osztályprogramon vehettünk részt. A Hiemer-ház játékmúzeumában rendezett LEGO-kiállítást néztük meg. A végén játszani is lehetett. Egy kép itt látható, három pedig a galéria-2-n.

 

LEGO kiállítás

 

A LEGO kiállítást a belvárosban, a Hiemer-házban rendezték meg a Balaton-Bakony Kocka Klub tagjainak gyűjteményéből. Összesen négy, különböző méretű termet rendeztek be ezzel a csodás kockajátékkal. A gyűjtemény darabjait a hetvenes évek LEGO-itól a napjaink slágerei alkották: Star Wars, Harry Potter, Jurassic Park, Jurassic World és a mindennapi élet jeleneteit rakták ki LEGO-ból. A látogatók különféle összerakott épületeket: hatalmas szállodát, tűzoltóságot, rendőrséget,többféle hajót és figurát, űrhajót,Vidi pályát, Barbie figurákat, farmot sőt még mozgó, sínen közlekedő vonatokat, darut, szélturbinát is láthattak. Mindenki megtalálhatta a kedvencét, voltak fiús és lányos darabok is. A szervezők még egy feladattal is készültek a látogatók számára: körülbelül 15 Simpson figurát rejtettek el a LEGO-kavalkádban és meg kellett keresni őket, de úgy, hogy az egyik figura kakukktojás volt. A kiállítás egyik termében pedig még egy kis LEGO-zásra is lehetősége nyílott a gyerekeknek, hogy ők is kedvükre alkothassanak.

Néhány osztálytársunkkal jártunk ott, és azt hiszem, mindannyian egyetértünk abban, hogy ez egy élvezetes, jó időtöltés volt.

 

Karácsondi Bence 5.a

 

 

 

 

 

 

 Április 15-én volt a természetismereti verseny megyei döntője, ahol Karácsondi Bence a második helyezést érte el. Részletesebb beszámoló és oklevél a későbbiekben. Bence eredményének nagyon örülünk, gratulálunk.

    Illetve ahogyan az oklevélről már látszik, ez a Kaán Károly Környezet- és Természetismereti Verseny területi döntője volt. (Ez a honlapszerkesztőnek a középiskolás diákok koréből ismert, hiszen van a versenynek középiskolás kategóriája is.)

 

 

   Két harmadik helyről szóló beszámoló következik. Április 8-án Schnee Vanda és Negyela Gergő részt vett Válon a Vajda János Szavalóversenyen. A nagy létszámú, erős mezényben mindketten helytálltak. Vanda harmadik helyezése külön öröm, gratulálunk mindkettőjüknek.

    A múlt hét végére történt meg a Simonyi Zsigmond Helyesírási Verseny megyei fordulójának értékelése. Maár Levente  ugyancsak erős mezőnyben versenyzett, s ő is harmadik helyzést ért el. Teljesítményének értékét az is mutatja, hogy csak egy ponttal szerzett többet a továbbjutó első helyezett. Gratulálunk Leventének ehhez a sikeréhez is.

    Most került fel az iskola honlapjára a Rubint Táncegyüttes márciusi  farsangi mulatságának a képsorozata. Az ott látható képek közül néhányat megismétlünk a galéria2 rovatban.

Két oklevél - önmagukért beszélnek:

 

 

2016   Februári krónika

Az első felsős – iskolai méretű – farsangunk eseményei zajlottak február 12-én. A jelmezversenyen a történelmi korok megidézésében az osztály 1. helyezést ért el. Egyéniben pedig Karácsondi Bence lett az első, Jáksó Kamilla a második. Néhány kép látható itt, a többi az érkezés után a galériára fog kerülni.

 

Ide illik egy emlékidéző fogalmazás.

Jáksó Kamilla: A Farsang

Közeledtünk a farsanghoz. Mindenki izgatottan várta.

Február 12.-én fél ötkor el is kezdődött. A felsős osztályok különféle jelmezekbe öltöztek. A mi osztályunk egy időszalagot jelenített meg. Két egyéni versenyző is volt : Bence és Én. Bence az elmegyógyintézet hatos számú emberének öltözött be, én pedig gombának. Ő első lett, én második. Az osztályos beöltözésnél többféle kategória volt. A mi csoportunk a történelmi korok megidézésében első lett. Amikor lezajlott az eredményhirdetés, az osztályok felmentek a termükbe, hogy átöltözzenek.

Fél hatkor elkezdődött a disco. Mindenki jól mulatott. Háromnegyed hétkor megszakították, és kihúzták a tombolákat. Fél óra múlva folytatódhatott is a táncolás. Háromnegyed nyolckor felkapcsolódtak a villanyok, és megkezdődött a pakolás.

Nyolc órakor hazamentünk és álmunkban újra a discoban táncoltunk.

 

...................

 

Február 17-én délután a Kazinczy szépkiejtési verseny második azaz megyei fordulójának az I. István Király Általános Iskola adott otthont. Két korcsoportban versenyezhettek a benevező iskolák első helyezettjei. A Tóvárosi Általános Iskola 5-6. osztályosait Schnee Vanda képviselte, a 7-8. osztályosokat Bátor Fanni. Ugyanazt a szép eredményt érték el, a csoportjukon belüli második helyezést. Mindkettőjüknek gratulálunk, de különösképpen Vandának.

 

 

A februári krónikához tartozik a diákolimpia kosárlabda városi döntője, ahol az osztályunk diákjai a III. korcsoport csapatában léptek pályára. Mind a lányok, mind a fiúk megszerezték az első helyet. A két csapat tagjai voltak: Kupi Zsófi, Litvik Réka, Schnee Vanda, Schneider Fruzsina és Simon Enéh, valamint Erháth Zsombor, Forgó Gergő, Kalocsa Kevin, Maár Levente és Negyela Gergő.

-------------------------------------------------------------------

2016.01.25.

Az elmúlt hét végén még egy rendezvény volt, ahol szintén szerepeltünk. Pénteken délután a XIX. városi diákgálán, a Művészetek Házában  a Tóvárosi Általános Iskola két néptánc-csoportja is fellépett, s nagy sikert arattak. A Rubint Táncgyüttes Rábaközi táncok c. produkcióját a közönség vastapssal is jutalmazta. Az együttes tagjai között Schnee Vanda, Villányi Melinda, Negyela Gergő és Turai András "képviseli" az osztályunkat. Egy képet láthatunk itt az együttesről. S ugyancsak örömmel említhetjük, hogy - amint ez az iskolai honlap eredményeink-rovatában is látható -, január folyamán német nyelvi verseny is volt. Itt a három fős csapatok  tagjaként Gugi Virág  első, Turai András harmadik helyezést ért el. Mindezekért mindegyiküknek gratulálunk.

 

 

 

2016.01.24.

Tegnap, azaz 2016.01.23-án a Fejér megyei sakk diákolimpián Karácsondi Bence sikeresen szerepelt, ezüstérmet szerzett.

Idézet az iskola honlapjáról:

"Fejér megyei sakk diákolimpia

Január 23-án Dunaújvárosban rendezték meg a Fejér megyei egyéni sakk diákolimpiát, amelyen az amatőr kategóriában a második helyezést értem el.

Az idei versenyen – amatőr és versenyzői kategóriában - 28 általános és középiskolából összesen 116 diák ült asztalhoz, hogy megméresse magát a résztvevők számától függően 7, illetve 9 fordulós versenyen.

A sakk népszerűségét mutatja, hogy az idén 14, a korábbi évekhez képest jóval több iskola diákjai szereztek kategóriájukban győzelmet.

Körmérkőzést játszottunk és mivel a versenyzők száma páratlan volt, így a 9 fordulós játékban mindenki nyolc partit játszott, egyvalaki pedig mindig erőnyerő volt, azaz pihent és erőt gyűjthetett a következő partihoz.

A 8 partiból 6-ot megnyertem, 1-et döntetleneztem, 1-et pedig elvesztettem.

A sakkversenyek valójában nem csak a versenyzésről szólnak. A logika és a kitartás játéka ez, ahol a folyamatos koncentráción kívül nagyon sok barátot szerezhetsz.

Karácsondi Bence 5.a"

Örülünk és gratulálunk. A fotók itt következnek.

 

 

 

 

 

2015.12.13.

Több régi-új oklevél látható a galéria2 rovatban, ami az osztály teljesítményét mutatja (hálaadás-nap, floorball). És ugyancsak több régebbi-újabb oklevél látható itt is és a galérián is az egyéni sikerek eredményeként.

A hónap diákja lett szeptember-októberben Schnee Vanda és novemberben Jáksó Kamilla.  Elnevezhetjük őket hó-diákoknak? Ide tesszük most Levente és Bence okleveles fotóit is, néhány képet az andventi osztályról pedig ugyancsak a galériára.

     

 

   

 

 

2015.12.06.

Mikulás-napi képek a galéria2-n.

2015.12.02.

Újabb sikerek:

A Munkácsy Mihály Általános Iskolában rendezett megyei ly-j helyesírási versenyen Maár Levente megismételte a tavalyi sikerét, első lett az 5. évfolyamos kategóriában. A Simonyi Zsigmond helyesírási verseny iskolai fördulójában pedig az osztályból ketten lettek dobogósok. Levente első, Karácsondi Bence pedig harmadik. Mindkettőjüknek gratulálunk.

2015.12.01.

A Vörösmarty Mihály Általános Iskola - hagyományainak megfelelően - idén is megrendezte a költő születésnapján, december 1-jén az egész megyére kiterjedő szavalóversenyét. Két verssel lehetett nevezni, az egyik egy Vörösmarty-vers, a másik pedig egy 20-21. századi magyar költő verse lehetett. Osztályunkat, illetve az egész iskolát képviselte ezen a versenyen Schnee Vanda és Forgó Gergő.

Vanda két verse Vörösmarty Mihály Ilus panasza és Kányádi Sándor Jó két ló szolgája című műve volt, Gergő pedig Vörösmartynak A Guttenberg-albumba és Heltai Jenő: Ballada a három patkányról c. versével nevezett.

A versenyt három korosztályra bontva (alsó és felső tagozat, valamint a középiskolások) rendezték meg. Mindegyik zsűriben ismert, tekintélyes személyek voltak, a mienkben Adorján Viktor, Bobory Zoltán, Kozáry Ferenc és Nagy Károly. A felső tagozatos csoportban huszonnyolc versenyző volt, a többség már felsőbb évfolyamos. Ötödikesek tán négyen lehettek. Egy verset kellett elmondani, mindenki maga választhatta ki a sajátját a vitt kettő közül. Érdekes módon a felénél többen választották így is a Vörösmarty-versüket. Nagy élmény volt a színvonalas versenyt végighallgatni. Vanda és Gergő fiatal koruk ellenére megállták a helyüket, (Kányádi és Heltai versét mondták), és külön öröm lett a záró ünnepély eredményhirdetésén Vanda második helyezése. Gergő eredményes szereplését az emléklap mellett szóbeli dicsérettel is méltatta a zsűri nevében beszélő Kozáry Ferenc. Nagyon örülünk mindkettőjük sikeres szereplésének, gratulálunk nekik.

 

 

 -------------------------------------

 

 

 

2015.11.21.  Több eseményt fogunk csokorba.

A Kazinczy szépkiejtési verseny iskolai fordulóján sikerrel szerepelt Schnee Vanda, aki az 5-6. osztályosok versenyében az első helyet szerezte meg. Így ő képviseli az iskolát a városi versenyen. Ugyancsak szép eredmény Negyela Gergő harmadik helye.

 

A III. korosztályosok versenyében mezei futásban mind a városi, mind a megyei versenyen első lett az iskola csapata. Közöttük az osztályunkból Artner Dávid, Forgó Gergő, Turai András és a városin még Polyák Imre volt a csapat tagja. Továbbjutottak az országos versenyre.

November 20-án délután a DÖK által szervezetett hálaadás-projekt tartotta lázban a felső tagozatot. Nagy lelkesedéssel vettünk részt a feladatok megoldásában. A galéria-2 rovatban láthatók a képek, rajta a munkánk folyamata és eredménye, de csak addig, amíg el nem fogyasztottuk.

 

2015.11.12.  Újabb oklevél: Bence első helyezése a Munkácsy Iskola alkotópályázatán.

2015.10.20. Ezek az oklevelek magukért beszélnek:

 

A bemutató képei a galéria2 rovatban vannak.

 

 

Itt kell megjegyezni, hogy a honlapszerkesztő nem volt kellően figyelmes, mert az ötödikes avatóról készült képeket a másik rovatba, az információkhoz  tette. Most már nem rakja át, ott tessék keresni.

---------------------------------------------

2015.08.31.   A tanévnyitó ünnepély néhány képe

(Szeptember elsején az olvasónaplót és a bizonyítványt hozzátok magatokkal.)

 

 

 

 

 

 

2015.08.13. Új közlemény található az   információk    rovatban.

 

2015.06.19.   Itt hamarosan egy üzenet lesz olvasható. A honlap szerkesztője addig is fontosnak tartja leírni, hogy eddigi pályáján, könyvtárosi, pedagógusi és pedagógiát segítő tevékenysége során valóban nem találkozott közösség keretében olyan fiatalokkal, mint a most már 5.a osztályos tanulók. Egyénlieg igen, de ennyire együtt és ennyire egységes összetételű társaságként nem. Ezt a négy egész év tartalma teszi megalapozott állítássá, de a tanév utolsó három hete, főleg a kedd esti két műsor és a következő hét négynapos erdei iskolája még meg  is tetézte. A honlapszerkesztő tehát szerencséjének tartja, és örül annak, hogy részese lehetett a négy év alatt az osztály több programjának, tevékenységének.

   A napokban megnéztük a tanévzárón kapott két dvd-t, azon belül különös figyelemmel a május 26-i búcsúzó műsort. Azt hisszük, hogy nyugodtan kijelenthetjük: ilyen még a Tóvárosi Általános Iskola történetében nem volt. Ilyen érzelemteli, megható, mintaszerűen összeállított és bemutatott elköszönés. S ezen belül a honlapszerkesztő saját magát is megfigyelhette. Azt a néhány mondatot is, amit elmondott. Most újrafogalmazza, kicsit kiegészítve:

   Egyéniségek és közösség. Ez lehetne a címe. Hiszen Ibolya néni és Edit néni szavaihoz kapcsolódva megerősítettem, hogy ennyire sokszínű és önmagukban is értékes tanulókkal én se találkoztam, a korábi osztályokat sem teljesen kívülről figyelve. Hogy mindenki az osztályból erős egyéniség, egyedi vonásokkal, tulajdonságokkal. Nincs szürke pont,  mindenki jó valamiben, mindenki tud valamit, amit a többiek nem. És összességében is sokat tudtok. Sokat tudtatok teljesíteni a négy év során tanulmányaitokban is, a tanulmányi eredményekben és tantárgyi versenyeken,  a sportban is, s a szabad időben is. De a négy év folyamán fokozatosan közösséggé is váltatok. A különböző műsorok megtanulása és előadása során (gondoljunk csak - többek között - az első fél év után, a karácsonyi műsorként előadott nagyszerű produkcióra, az iskolai és városi bemutatókon is sikeres két népszokásos összeállításra, amelyekben mindig a teljes osztály szerepelt), a sokféle sportversenyen, ahol kisebb-nagyobb  csapatok tagjai voltatok, vagy a két hosszabb együttlét, azaz a két erdei iskola napjaiban fokozatosan forrtatok eggyé, fokozatosan ismertétek meg és értettétek meg egymást egyre jobban. S ennek lett a csúcsa az egy napon előadott két műsor. A délutáni anyák napi köszöntő és kulturális bemutató, és rögtön utána a teljesen önállóan bemutatott elköszönő műsor. Ezért is volt jogos azt mondanom, hogy közösséggé váltatok. Ritka és nagyon szép dolog ez.

   S azzal folytattam, hogy a gyerekkor végére értetek. Ez lehet, hogy meglepett titeket. Kicsit megmagyarázom. Ugye a felnőttek tudják (tanultak is róla, tapasztalták is), hogy az ember élete szakaszokból áll (gyermekkor, ifjúkor, felnőttkot, öregkor). Persze ezek nagy életszakaszok, mindegyiknek további kisebb részei vannak. S azt is tudjuk, hogy ezek a szakaszok nem egyik napról a másikra váltják egymást, s egyénenként is különböznek. És még az időben is változnak. Hajdan a gyerekkor tovább tartott, a modern világ, a technikai fejlődés és a sok hatás (nem sokkhatás!) felgyorsítja a feljődést. Ezt nevezik szaknyelven akcelerációnak. (Gyorsulás, latin, fiz, az új nemzedéknek az előzőnél viszonylag gyorsabb felserdülése.( http://akceleracio.szojelentese.com/) Ezért mondtam, hogy véget ért a gyerekkorotok. De azért ne szomorkodjatok. Egyrészt nem azonnal ér véget, hiszen játszhattok, szórakozhattok, vidámkodhattok még eleget. És egyébként is, ezek a tevékenységek beleférnek a következő szakaszba is, az ifjúkorba. Vagyis azt gondolom, hogy ifjakká váltatok, a felső tagozatban már az ifjúsághoz fogtok tartozni. Újra azt kívánom tehát, hogy ezt a közösségé válást, mint értéket őrizzétek meg. De most hozzáteszem: tartsátok meg az egyéniségeteket is, és mindenben igyekezzetek: "Jót s jól!"

------------------------------------------------------------------

--------------------------------------------------------------------------------------

2015   júniusa

   A hónap első négy napja az idei erdei iskola programjaival telt el. Az előzetes tervek, illetve a program a cd-n látható.

………………………………………………………….

   Minden a tervek szerint alakult. Szállásunk a Gyógypedagógiai Intézet hajdani kollégiumában volt, amit az iskolaépület tetőterében alakítottak ki. Közben épült egy új kollégium, így mi teljesen egyedül birtokoltuk a 120 fős hosszú folyosót. A 3-5 fős szobákban kényelmesen elfértünk, s a klubot és étkezőt is kihasználtuk. Nem is beszélve a nagy, húszholdas parkról, s a focipályáról. Csend és nyugalom volt (főleg, ha mi sem hangoskodtunk), lehetett sétálni, játszani. A napok folyamán a fiúk két hatodik osztály csapatát is kiporolták.

   Megjegyeztük a szálláshelyünkről, hogy 1856-ban létesítették, katonai iskola volt 1945-ig. A tanulók éppen annyi idősek voltak az első évükben, mint mi most. Itt tanult többek között Ottlik Géza író, aki itteni emlékeit és tapasztalatait örökítette meg az Iskola a határon c. regényében, s itt tanult Boross Péter miniszterelnök is.

   A második este egy kis kalandtúra is volt, öt-öt fős csapatokban indultunk ötpercenként, és a három állomást végigjárva volt részünk meglepetésben is, s feladatokban is. A túráról egy kis félkört téve, az esti főtér érintésével értünk haza. Emlékeztetőül itt látható a feladatlap, a következő oldalon.

   Még Ausztriában is jártunk, Lékán áthaladva közelítettük meg az Írottkő alatti parkolót, ahonnan egy rövid és kényelmes sétával értünk fel a Dunántúl legmagasabb csúcsára. A túra a 3. mappa elején található térkép bal alsó sarkából indult, a sárga és a piros út kereszteződéséből, s a jobb felső sarkában ért véget. Az Írottkőtől szinte mindig lefele haladtunk, legyőzve a több mint 600 méteres szintkülönbséget a városig. (882-ről 274 méterre.) A 20 km-es túra végpontja épp a vacsoraidőben volt, a Királyvölgyön át érkeztünk meg az étkezőhelyünkhöz.

   Csütörtökön – mert nem volt elég úszósapkánk a délelőtti fedett uszodai programhoz (sajnos Kőszegen nincs szabad strand, de hideg is lett volna még a vize), s mert amúgy is többen voltunk, akik azt mondtuk, hogy fürödni sok helyen lehet, de a madárkórház és a természettudományos múzeum Kőszeg nevezetessége – két csoportra oszlottunk. Így jutottunk el 11-en a Chernek-kertbe és a Bechtold István Bemutatóterembe, ahol élő és preparált madarakat láthattunk, s az utóbbi helyen tojásokat, madárhangokat is tanulmányozhattunk.

http://vaol.hu/hirek/seta-a-chernel-kertben-1565239

Az élményteli, érdekes és mégis meghitt programokért a hazaindulás előtt szóban és írásban is köszönetet mondtunk Ibolya és Edit néninek, István bácsinak.

 

   A négy nap képei időrendben következnek négy mappában, a programunknak megfelelően. Önmagukért beszélnek, ezért csak azoknak van feliratuk, amikre azok – a nevükre illetve a helyszínükre utalva – az elkövetkező évek során segítik a visszaemlékezést.

 

Itt kell megjegyeznünk – mert fotók nem készültek -, hogy kétszer voltunk az év folyamán színházban, amikor A padlás és a Momo c. darabokat néztük meg, és kétszer moziban is.

 

 

2015 május

   A diákolimpia atlétikai versenyeinek három eseménye: 7-én városi, 15-én megyei és 28-án országos verseny volt. Az osztályunkból válogatott csapatok tagjai: Kántor Diána,Rozs Fanni, Schnee Vanda, Simon Enéh, Villányi Melinda valamint Forgó Gergő, Maár Levente, Polyák Kristóf, Tóth Tamás, Turai András. A városi és a megyei döntőn a fiúk elsők, a lányok másodikak lettek, az országos döntőben pedig a lányok a hetedik, a fiúk a tizenötödik helyen végeztek. A csapatképek a második mappában vannak.Turai András egyéniben első, Forgó Gergő pedig e harmadik lett a megyei atlétikai versenyen.

   A hónap közepén egy különleges foglalkozást tartottak nekünk az Alumíniumipari Múzeum munkatársai. Megmutatták, hogy fémdobozokból milyen érdekes és dekoratív tárgyakat, dolgokat lehet készíteni, s mi is nagy élvezettel alkottunk. A képeket ebben a mappában láthatjuk.

   A hónap utolsó hetén pedig két esemény is jutott egy napra. Ekkor köszöntöttük édesanyáinkat és nagyanyáinkat, az év végi kulturális bemutatóval egybekötve. Sokat készültünk, s a hosszú megható műsort hibátlanul és nagy érzelmi átéléssel mutattuk be.

   De ezzel még nem volt vége a napnak. Hiszen a szüleink segítségével egy másik különleges program részesei voltunk. Mivel negyedikesek vagyunk, búcsúztunk a Tanító néniktől, Ibolya nénitől és Edit nénitől. Meglepetés-búcsút rendeztünk tehát, ahol a szüleink egy video-vetítéssel, mi pedig érzelmes műsorral és ajándékokkal köszöntük meg pedagógusainknak a négy évi munkát, törődést, azt a sok tudást és élményt, figyelmet és szeretetet, amit tőlük kaptunk.

 

 

2015 április

   Sok esemény volt, s sok kép is tartozik hozzájuk.

   Egy érzékenyítő játékban vettünk részt, amelynek segítségével a másságot, a fogyatékkal élőket tudtuk jobban megismerni és megérteni.

   Két nagyobb sportversenyen szerepeltek az osztály tagjai. A tavaszi ARAK-aktív-on - amit ezúttal a Bregyó közben lévő atlétikai centrumban rendeztek - meg kellett elégednünk az osztályok közötti második hellyel. Nem gyakoroltuk eleget a kislabdás célba dobást, s a nagy szél is megtréfált minket. Aztán jó hajrával meg tudtuk menteni a második helyet. Iskolánk azonban visszavágott az őszi szereplésért, s megelőzve a nagy rivális Hétvezér Iskola csapatát, az első helyet szerezte meg. A versenyt kétszer is bemutatta utólag a városi televízió, így hallhattuk a két osztálytársunk, Vanda és Andris nyilatkozatát is. Ez az interjú a cd végén a videók között megtalálható.

   A márciusi mezei futóversenyeken továbbjutott két csapat április 12-én az országos döntő résztvevője volt. A nagy mezőnyben (210 résztvevő, 45 csapat) Polyák Kristóf kilencedik lett, a fiúcsapat pedig tizenötödik.

   Két házi tanulmányi verseny is volt a hónapban. A versmondó versenyen öt tanuló indulhatott osztályonként, ezért a mi csapatunkat Forgó Gergő, Karácsondi Bence, Maár Levente, Negyela Gergő és Schnee Vanda alkotta, s Rozs Fanni versenyen kívül mondta el a versét. Az eredmények: Schnee Vanda első lett, Forgó Gergő második, s Karácsondi Bence harmadik.

   A házi helyesírási verseny is ebben a hónapban volt. Eredmények: Maár Levente első lett, Jáksó Kamilla és Rozs Fanni második, négyen pedig, azaz Schnee Vanda, Schneider Fruzsina, Forgó Gergő és Karácsondi Bence harmadikak.

   Két egyéni sikert is elértek „fiaink”. Karácsondi Bence a megyei korcsoportos sakkversenyen Dunaújvárosban második lett. Maár Levente pedig a Szemere Gyula nevét viselő helyesírási versenyen indult, amit hagyomány szerint a Rákóczi Általános Iskola rendezett. Túljutva a város fordulón, a megyei versenyen is nagy teljesítményt nyújtott, hiszen egyetlen hiba nélkül szerezte meg az első helyet. Ezzel egy évig az iskoláé lett a vándorkupa. Itt is gratulálunk Leventének.

   A városi matematikai-logikai csapatversenyen pedig a negyedik évfolyam négytagú csapata szerezte meg az első helyet, Maár Levente és Turai András voltak a csapat tagjai az osztályból.

 

2015 március

   Ismét egy csendesebb hónap. Tanultunk, gyakoroltunk, készültünk az áprilisi házi versenyekre.

   De volt két matematikai verseny, az évfolyamon belüli házi, ahol Maár Levente lett az első, s a Kenguru verseny, ahol többen sikeresen szerepeltek.

   A diákolimpia mezei futóversenyén 13-án a II. korcsoportban a lányok között a Rozs Fanni, Schnee Vanda, Schneider Fruzsina, Villányi Melinda összetételű csapat második, a fiúk között   Kiss Norbert, Maár Levente, Polyák Kristóf, Takács Gergő csapattagok az első helyet szerezték meg.

20-án a mezei futás országos pótselejtezőjén vettek részt: Rozs Fanni, Schnee Vanda, Kántor Diána, Forgó Gergő, Polyák Kristóf, Turai András.

27-én is volt mezei futás, Enyingen, ahol a Forgó Gergő, Polyák Kristóf, Tóth Tamás és Turai András összetételű csapat lett az első, egyéniben pedig Polyák Kristóf győzött.

 

2015 Február

   A farsang két jó programot is hozott nekünk. Az egyiket inkább mi hoztuk magunknak, a már hagyományos jelmezes „klubdélutánt”, sok vidámsággal és játékkal egybekötve.

   A másik pedig az uszodai farsang volt, váltóversenyek a medencében.

   Ide is jutott egy sportverseny, hiszen kiderült, hogy ezen a második gárdonyi, regionális verseny után másodikként részt vehetünk Budapesten az Olimpiai sorváltó márciusi elődöntőjében. Ott, az erős mezőnyben már nem értünk el helyezést

 

 2015.01.31-én rendezték Gárdonyban, a z Agárdi Chernel István  Általános Iskola tagiskolájában az olimpiai sorváltó megyei fordulóját, hat csapat részvételével. A hagyományoknak megfelelően nagy küzdelem és szoros verseny alakult ki az első helyekért. Sokáig fej-fej mellett haladtunk az örök riválissal,  az Agárd csapatával, egyszer még meg is előztük őket. Végeredményben a második helyen végzett iskolánk, s ezzel kivívtuk a területi döntőn való részvételt. Ez ugyanott lesz, február 28-án, ugyancsak szombaton. A csapatban öten voltak az osztályunkból: Schnee Vanda, Rozs Fanni, Forgó Gergő, Polyák Kristóf és Turai András. Gratulálunk a 18 fős csapatnak, s nekik külön is. A versenyről képek vannak a galéria végén.

 

2014.12.12-én nagy sikert aratva mutattuk be  Márton napi műsorunkat  a Tóvárosi Általános Iskola fennállásának 40. évfordulóját ünneplő rendezvénysorozat záró programján.A gálaműsor helyszíne, a Vörösmarty Színház,  méltó volt az alkalomhoz. A második rész elején Vanda elmondta Páskándi Géza A ravasz egér c. meséjét, és négyen, Melinda, Vanda, András és Negyela Gergő  a Rubin Néptáncegyüttes tagjaiként is színpadra léptek. A fináléban pedig az összes szereplő együtt énekelte a Messze valahol ... c. dalt. A kétrészes program műsorvezetői egykori diákok voltak, Szabó Tímea és Jónás Sándor. Mindez néhány kép segítségével felidézhető a galéria végén.

 

2014.12.03.  Ma hirdettek eredményt a megyei helyesírási versenyen (ly - j) részt vevőknek. A versenyt a hagyományok szerint a Munkácsy Általános Iskola rendezte november 18-án. Minden iskolából évfolyamonként egy tanuló nevezhetett. A Tóvárosi Általános Iskola negyedik évfolyamát osztálytársunk, Maár Levente képviselte. Nagyon szép eredményt ért el, mert maximális teljesítménnyel, hibapont nélkül megszerezte az első helyet. Nagyon örülünk és gratulálunk.

 

2014. november 22.  Olimpiai sorváltó, városi döntő.

    A nyolc csapat részvételével rendezett versenyen iskolánk szerezte meg az első helyet, ezzel a jogot a januári megyei fordulóban való szereplésre. A három évfolyamból összeállított csapatban osztályunkat  Rozs Fanni,Schnee Vanda, Forgó Gergő, Polyák Kristóf és Turai András képviselte. Gratulálunk az egész csapatnak is, és az osztályunk tagjainak is.

 

2014. november 15. ARAK-aktív

     Az idei őszi versenyen a város tíz iskolájából vett részt az öt évfolyam ötven csapata. Mi a negyedikesek között kilencen: Schnee Vanda, Simon Enci, Rozs Fanni és Villányi Melinda, valamint Forgó Gergő, Maár Levente, Polyák Kristóf, Tóth Tomi és Turai András. Az évfolyam versenyében elsők lettünk, de az iskolák között (sajnos) a nagy rivális, a Hétvezér Iskola csapata megelőzött bennünket. Néhány kép látható a galérián.

 

2014. november 10. Márton-nap

   Az iskola hagyományainak szellemében került sor a Márton-napi vásár megrendezésére, s ennek részeként a 4. évfolyam műsorára. Nagyon sokat dolgoztunk, amíg elkészült, de megérte. Nagy sikerünk volt mind a két bemutatón. Kettőkor az alsó tagozatosok nézték, fél öttől pedig a Sulikóstolgató rendezvénysorozat nyitányaként a ki óvodások, s a szüleink. A teljes felvétel ott van már a youtube-n, az iskola honlapjáról elérhető. Eddig 111-en nézték meg. Képek is vannak a galérián.

 

2014. október 18.

     Egyelőre csak képek kerülnek a galériára, s nem az összes. Az oklevelek egy része hétfőn várható. A nap azonban, október 18-a, a 40. év megünneplésének egyik állomása, nagyon szép, emlékezetes és  élményekben gazdag volt. S tudjuk, hogy a következő kerek évfordulón, 2024-ben, az ötvenesen már mi is öreg diákok leszünk.

 

 

2014. október eleje

   Osztálytársunk, Schnee Vanda kétszer is szerepelt sikeresen azzal a mesével, amivel a tavasszal különdíjat szerzett. Páslándi Géza: Az okos egér c. meséjét előbb A Magyar Mese Napja alkalmából rendezett mese-maratonon mondta el az Igéző  Fő utcai székházában, a szereplők produkcióját az utca közönsége hangosítva hallgathatta. Szombaton pedig a Maroshegyi Böndörödő szímpadán lépett fel és aratott sikert, négy társával együtt. A műsorokról képek láthatók a galérián.

   Ugyancsak vannak képek a Székesfehérvári Otthon Segítünk Alapívány által rendezett szabadtéri "játszóházról", a Zsuzsi-játszótérről, ahol az egyik délután különös eszközökkel szórakozhattunk. A fotókat köszönjük az alapítványnak.

 

2014.szeptember 27.

     Ezen a szombaton volt a tanév első közös rendezvénye, kirándulása, az iskola 40 éves fennállását ünneplő rendezvénysorozat keretében. Sárszentmihályra mentünk, ahol végigsétáltunk a tanösvényen, versenyfeladatokat oldottunk meg és természetesen sokat játszottunk. Képek láthatók a galérián.

 

2014. augusztus 31.

Kedves Tanítványaink, Kedves Szülők!

   Szeptember elsején, tehát holnap reggel nyolc órakor kezdjük az új tanévet. A szülők számára bővebb tájékoztatót egy hét múlva, szeptember 8-án az első szülői értekezleten tartunk. Holnapra a 4. osztályos  füzeteket, íróeszközöket, üres órarendet hozzátok magatokkal. Szívesen látnánk a kezetekben a Tüskevár c. könyvet és a hozzá kapcsolódó szorgalmi feladatokat. A napközi fél ötig tart.

   Nagy szeretettel várunk benneteket:     Ibolya néni és Edit néni

 

 --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

Június 2.

Néhány mártélyi kép látható a galérián.

 

Március 22.

   Az elmúlt másfél hónap alatt több esemény is történt, amiről a honlap még nem tudósított. Ezúttal csak felsoroljuk azokat, a galérián látható képek sorrendjében,  a részletesebb beszámoló itt a Krónika rovatban később lesz olvasható. Azért is, mert a következő hetekben is jelentős eseményekre, versenyekre kerül sor, s azokról  - a korábbi szokásoknak megfelelően -  szintén beszámolunk. Tehát a képek sorrendjében: Vidám percek az osztályfarsangon, Koldus és királyfi a színházban, Uszodai sportnap, ARAK Aktív házi verseny, ahol az osztályunk csapata lett a továbbjutó, s végül Bence és Vanda sikere. Bence Dunaújvárosban a Harc az oroszlánért nevet viselő sakkversenyen "állta a sarat", csak az első helyezett tudta legyőzni, így második lett. Vanda pedig a megyei mesemondó verseny elődöntőjén, a Gárdonyi Művelődési Házban szerepelt, s a csoportja legjobbjaként jutott a márc.25-i döntőbe.

 ..................................................................................................................................................................

Könyvfaloda  –  városi szövegértési verseny a

 

                     Németh László Általános Iskolában

 

    Három hónapos  felkészülés –olvasás, tanulás, feladatok megoldása – után  2014. január 30-án érkezett el a ideje a városi döntőnek. A dolog még november elején kezdődött, amikor megtudtuk, hogy a Németh László Iskola versenyt hirdet a város iskoláinak. A 3-4. osztályosok jelentkezhettek négy fős csapatokkal.  Az osztályunkban két csapatot szerveztünk, az Eszes lányok-at  Jáksó Kamilla, Rozs Fanni,  Schnee Vanda és Schneider Fruzsina  valamint   a Szuper srácok-at  Forgó Gergő, Karácsondi Bence, Maár Levente és Negyela Gergő részvételével. A két tartalék Tóth Tamás és Turai András lett. Ezután  annyi példányt kellett szereznünk Nógrádi Gábor: Gyerünk haza című regényéből, ahányan voltunk. Ez az érdekes történet volt ugyanis  az olvasási verseny tárgya.

 

     A fordulatos, eseményekben és meglepetésekben gazdag történethez a szervező iskolából három feladatlapot kaptunk, decemberi és januári megoldási határidővel. Közben sokat gyakoroltunk, változatos feladatokat oldottunk meg, kérdésekre válaszoltunk, ismerkedtünk az író munkásságával, a cselekmény helyszíneivel.  A foglalkozások, az érdekes feladatok, a szereplőkről folyó beszélgetés  folyamatosan izgalomban tartott bennünket. Így érkezett el a csütörtöki döntő ideje.

 

    A versenyen 21 csapat vett részt, a többségük negyedikesekből állt. Három csoportban versenyeztünk, s végül a teljesítményünket összesítették, így alakult ki a végeredmény. Nagy örömünkre a Szuper srácok nevet viselő csapatunk a harmadik helyezést szerezte meg. Az Eszes lányok is elnyerték  a Kígyós könyvfaloda bajnokai címet.

Gratulálunk. Nézegessük a képeket a galérián!

 

 

2014.01.18. Olimpiai sorváltó III. Megyei döntő

  Szombat délelőtt az agárdi sportcsarnokban rendezték a  diákolimpiai sorváltó megyei döntőjét. A hat résztvevő csapat neve  és a verseny végeredménye ott látható a galérián a képsor elején. Nagyon változatosak voltak a feladatok is és a fordulónkénti eredmények is. Az ötödik fordulóig a harmadik helyen álltunk, szoros küzdelemben a korább rivális Ráckeresztúr csapatával. Ott azonban fordítottunk a sorrenden, két pont előnyt szereztünk, s ez elég volt a végső második helyhez.  A házigazdáknak pedig lehet valamilyen titkos receptjük, mert ők az örökös elsők. Nagy volt az örömünk,  hiszen továbbjutottunk, bekerültünk  az  országos elődöntőbe, ami négy hét múlva fog következni. A három évfolyamból válogatott csapatban  osztályunkat Schnee Vanda, Simon Enéh Jázmin, Rozs Fanni valamint Forgó Gergő, Turai András és Kiss Norbi. Gratulálunk!!!

 

 

2013.12.20. Karácsony az osztályban

   Nagyon készültünk az idei karácsonyunkra is. Két játékot tanultunk meg, a Fehérvári bölcsőcske nevet viselőt és egy pásztorjátékot. A két jelenetet énekkel, tánccal, versekkel kötöttük össze. Az esti bemutató előtt, a délelőtti főpróbára egy elsős és egy másodikos osztályt hívtunk meg. Nekik és, és a szüleinknek, rokonainknak is nagyon tetszett a színes, jelmezes, mozgalmas és megható műsorunk. A sok képből néhány felkerült a galériára.

 

2013.12. 05. Megjött a Mikulás

  Nem találkoztunk vele, mert éppen testnevelés órán voltunk, amikor nálunk járhatott. De a keze nyomát, az édességet és a virgácsot megtaláltuk a padjainkon. A következő napon pedig moziba mentünk. Néhány kép őrzi a két eseményt.

2013.11.23-a. Olimpiai sorváltó II.

   Szombat délelőtt újabb sportversenyen vehettünk részt. Az országos meghirdetésű olimpiai sorváltó városi döntőjén. Nyolc iskola vrsenyzett, minden számot két fordulóra osztott a rendezőség. A húsz fős iskolai keretben egyenlő arányban volt képviselve a 2-3-4. évfolyam, s minden számban 12 tanuló versenyzett.  A második számtól kezdve a pillanatnyi állást az aktuális rajtsorrendből lehetett megtudni. Eredményjelző tábla ugyanis nem volt. De nehéz is lett volna a gyorsan pergő eseményeket követni a pontozás kiírásával. Iskolánk, s benne az osztályt képviselő hat tanuló, folyamatosan az élmezőnyben volt, s a nyolcadik szám után derült ki, hogy holtverseny alakult ki a nagy riválissal, a Hétvezér Általános Iskola csapatával. Kötélhúzéssal kellett eldönteni az első hely és  a továbbjutás jogát. Az egy percre szabott időben mi voltunk az erősebbek, kitartóbbak, s így megszereztük az első helyet, s ezzel a megyei fordulón való részvétel jogát. Erre majd január-februárban kerül sor. A győzelemnek együtt örültünk Misi bácsival, aki felkészítette a csapatot. Csapattagjaink: Rozs Fanni, Schnee Vanda, Simon Enci és Kiss Nonó, Polyák Kristóf, Turai András. Gratulálunk a sikerhez, s nézegetjük a versenyen készült képeket a galérán.

 

2013.11.17-én az őszi ARAK-Aktív  iskolák közötti csapatversenyén vettünk részt. A már ismerős helyszín a Köfém-sportcsarnok volt, ennek ellenére az első három versenyszám után szorossá vált az eredmény. Végül jó hajrával, a sprintváltóban szerzett előnnyel  sikerült az évfolyamok közötti első helyet, az aranyérmet elnyernünk. A tízfős csapat tagjai az oszályunkból: Rozs Fanni, Schnee Vanda, Simon Enci és Kiss Nonó, Polyák Kristóf, Takács Gergő, Tóth Tomi, Turai Andris. Az iskolák közötti versenyben is megtartottuk vezető helyünket, újabb kupával gyarapítottuk a gyűjteményt. Képek a galérián.

 

2013.11.11.  Márton-napi dekoráció

     Az idei Márton-nap rendezvényeire két dologgal készültünk. Megújítottuk az osztályterem dekorációját, hirtelen tele lettünk libákkal. Így vártuk az iskolánk iránt érdeklődő nagycsoportos ovisokat.  És a szülök munkája és közreműködése segítségével süteményeket és üdítőt árultunk a vásárban.Az ugye természetes, hogy képek is készültek.

2013.11.08. Olimpiai sorváltó

    Pénteken rendezte meg az iskolánk a hagyományos olimpiai sorváltó verseny körzeti fordulóját. A 2-3-4. osztályos tanulókból összeállított csapatban az osztályunkat Kántor Dia, Rozs Fanni, Schnee Vanda, Simon Enci valamint Forgó Gergő, Tóth Tomi és Turai Andris képviselte. Jó szereplésükkel hozzájárultak a továbbjutáshoz, így a következő forduló már a városi  verseny lesz. A csapatot Misi bácsi készítette fel. Örülünk a sikernek.  Néhány kép látható a versenyről a galérián.

...................................................................................................................................

Fehérvárcsurgón jártunk

   Szeptember 27-én buszra szálltunk, s megcsodáltuk a szépen helyreállított fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyt. Néhány évtizedig gyermekotthonként működött, majd lassú romlásnak indult. Másfél évtizede vette kezelésbe a jelenlegi "örökös", Károlyi György. Múzeumot és vendéglátó-szálloda együttest alakítottak ki, az egyik szárnyba pedig be is költöztek előző, párizsi tartózkodási helyükről. Befogadták a sokáig Párizsban élő filozófus és szerkesztő Fejtő Ferenc könyvtárát.

   A múzeumi séta után játék következett a kasélyparkban lévő focipályán.

 

.........................................................................................

Pedagógusnapi képek - utólag felfedezve és a galériára téve

 

2013.07.30-án. (Javaslat: még ráfér a CD-re.)

 

 

Megyei matematikai verseny

   A Hétvezér Általános Iskola május 27-én rendezte a hagyományos megyei matematikai versenyét 2. osztályos tanulóknak. Az osztályunkat öten képviseltük, előtte néhányszor külön felkészülést is tartottunk.  Nagy volt az érdeklődés, a részvétel, talán százan is jelentkeztek. A rendező iskola honlapján látható az eredmény, az első tiz helyet megszerzők neve, holtversenyben huszonegyen. Ebben az előkelő  névsorban iskolánkat hatan képviseljük, az osztályunkat négyen. Eredményünk a következő: Maár Levente első helyzést ért el, 32 ponttal, és egy kislánnyal osztozik a képzeletbeli dobogó felső fokán. Karácsondi Bence ötödik lett, Turai András nyolcadik és Villányi Melinda  a tizedik.  Negyedik helyezett lett Fekete Panna és nyolcadik Farkas Dominik a párhuzamos osztályokból.  Mindegyiküknek gratulálunk.

 

Anyák Napja

   Május 16-án kulturális bemutatóval egybekötött ünnepséget rendeztünk, amelyen édesanyáinkat, nagymamáinkat köszöntöttük. A műsorban a versek, dalok, táncok mellett előadtuk Lázár Ervin Virágszemű című dramatizált meséjét.

 

Városi versmondó verseny

   A  Németh László Általános Iskola két korcsoportban (elsőtől harmadik és negyediktől hatodik évfolyam) városi versmondó versenyt hirdetett. Már márciusban megrendezték volna, de az akkori megkésett téli időjáárás miatt április 23-án, kedden került rá sor. Kortárs magyar szerők vereivel lehetett nevezni. Iskolánkat a mi osztályunkból képviselte két tanuló: Schnee Vanda és Forgó Gergő. Szép sikert értek el, az 58 versenyző közül Vanda első, Gergő második helyezett lett. Képek a galérián.

 

Futóverseny Tatabányán

    1200 méteres távon rendezték a versenyt, amelyen  Turai András aranyérmes, Villányi Melinda bronzésrmes lett. Örülünk a szép sikernek.

 

Mesevetélkedő

   Április 19-én, pénteken Magyaralmáson mesevetélkedőn vettünk részt. Előzetesen két hónapon keresztül Fésűs Éva meséit olvastuk. Kilenc történetével ismerkedtünk, s azokhoz kapcsolódó feladatokat oldottunk meg. A mesék szereplői emberi alaptulajdonságokat példáztak, s a különböző problémák, konfliktusok pozitív megoldására tanítottak bennünket. A versenyen hat csapat vett részt. 91 pontot szerzve mi, az Ügyes Mókusok lettünk az elsők. A csapat tagjai: Karácsondi Bence, Maár Levente, Schnee Vanda, Rozs Fanni, Jáksó Kamilla és Negyela Gerő.

 

 Sulirajongó pontgyűjtés

    Sikeres volt -  legalább iskolán belül  -  a Tesco által hirdetett verseny. Kuponjaink alapján 5000 Ft. jutalmat szereztünk. Köszönjük s szülőknek a közreműködést.

 

ARAK Aktív

   Az idei tanév tavaszi versenye zajlott (tényleg zajlott) a Köfém Sportcsarnokban ápr. 13-án, szombaton. Új iskolák és új feladatok is voltak a programban. Mégsem jöttünk zavarba, hiszen iskolánk ezúttal is elnyerte a város legaktívabb iskolája címet.

    Az évfolyamok versenyében a másodikosok között nagy fölénnyel mi lettünk az elsők. A csapat tagjai: Jáksó Kamilla, Rozs Fanni, Schnee Vanda, Simon Enéh, Villányi Melinda, valamint Forgó Gergő, Takács Gergő, Tóth Tamás és Turai András.  Képeket most is láthatnak az érdeklődők a galérián, tavaszi ARAK címen.

 

   Mesemondók

A megyei verseny döntőjére a Hiemer-házban került sor márc.25-én. Az erős mezőnyben a dobogós elismeréseken felül a zsűri különdíjakat is osztott. Karácsondi Bence a három korcsoport közül a legfiatalabbbak között ezt a különdíjat szerezte meg. Itt is A nyúl mint tolmács c. Lázár Ervin-mesét mondta. A szereplésről a fotók mellett videofelvétel is készült. Gratulálunk Bencének.

 Eredmények

Eseményekben és eredményekben gazdag időszak volt az elmúlt hét, március harmadik hete.

    A Gárdonyi Művelődési Házban rendezték meg márc.18-án, hétfőn a megyei mesemondó verseny elődöntőjét, alsós gyermekek részvételével.  A két csoportból 5 -5  tanuló juthatott tovább. Iskolánkat, osztályunkat  az első korosztályban Karácsondi Bence képviselte. Lázár Ervin: A nyúl mint tolmács c. meséjét mondta el, nagy átéléssel. Kilenc társával együtt bejutott a döntőbe.

    Szerdán, 20-án hagyományosan a mi iskolánk rendezte meg a városi iskolák mezei futóversenyét. A kétezer méteres távon a második osztályosok között szép sikereket értünk el. A fiúk között Turai András első, Forgó Gergő második, és Polyák Kristóf ötödik lett, a lányok mezőnyében pedig Villányi Melinda az ötödik. A fiúcsapat városi aranyérmes lett.

     Az ARAK ezen a tavaszon ismét elindította az iskolák közötti atlétikai csapatversenyt. Ennek első fordulóján 22-én, pénteken saját iskolájukban versenyeztek az osztályok az évfolyamelsőségért, s ezzel a városi versenyen való részvételért. A második osztályosok között mi lettünk az elsők, így az áprilisi városi versenyen is ott leszünk.  A csapat tagjai:Jáksó Kamilla, Schnee Vanda, Simon Enéh, Rozs Fanni, Villányi Melinda és Forgó Gergő, Kiss Nonó, Takács Gergő, Tóth Tamás, Turai András.

Farsangok

   Február második fele a farsangi műsorok ideje volt. Előbb a szülők farsangi bálján adtuk elő újból a vásári műsorunkat, 15-én. Szép  sikert arattunk vele, pedig a szereplés előtt csak öttől ismerkedhettünk a nagy szinpaddal. 22-én délután alig ismertünk egymásra, a különleges jelmezekben mindenki megmutatta egy másik énjét. Játékokkal, csemegékkel múlattuk az időt és a telet. Képek szokás szerint a galériánkon láthatók.

 

Uszodai sportnap

   Február 9-én, szombaton délelőtt rendeztük a szokásos évi uszodai sportnapot. A 2-8.osztályosok egy-egy 8 fős csapattal vettek részt, de mi 14-en voltunk. Mindenki legalább két számban szerepelhetett. Láttunk egy kis bemutatót is, iskolánk tanulói közül sokan vannak a városi szinkronúszó egyesületben, az Orka-ban. Tetszett a produkciójuk. S a végén egy kis szabad játékra is maradt idő. Jól éreztük magunkat.

 

 

 Sorváltó3

   Február 2-án Agárdon rendezték az olimpiai sorváltó megyei döntőjét. Iskolánk csapatában ezúttal Forgó Gergő, Kiss Norbert, Kupi Zsófi, Schnee Vanda, Tóth Tamás Vid és Turai András képviselte a második évfolyamot, s ezzel az osztályunkat is. Az erős mezőnyben a bronzérmet sikerült megszereznünk.  Néhány kép látható a versenyről a galérián.

 

 Téli kirándulás

     Január 22-én Budapesten jártunk. Délelőtt a Bábszínházban a Misi mókus kalandjai című előadást néztük meg. Izgatottan vártuk a történetet, mert a nyáron elkezdtük  már olvasni a könyvet. A tanév elején  folytattuk,   több órán is beszéltünk róla, feladatokat oldottunk meg. Mégsem volt unalmas az előadás. Különlegesek voltak a bábok, és a történet is kicsit eltért a regénytől.

     Délután  a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban voltunk. Előbb a Hősök terén a buszban ülve ettünk-ittunk egy kicsit. A múzeum épülete is érdekes, olyan, mint egy vár, hiszen a Vajdahunyad várban van. Megnéztük a hajdani falu életét bemutató kiállítást. Régi szerszámokat, munkaeszközöket  csodáltunk meg, a lakóház változását a jurtától a falusi házig. Láttunk egy igazi, gőzgéppel hajtott cséplőgépet, vetőgépet, és a háziállatok közül is sokat és sokfélét. Ezután körbejártuk a lovakról szóló termet is. Ott látható a két híres versenyló, Kincsem és Imperiál csontváza. A   séta végén képeslapokat, a Tájak, korok, múzeumok sorozat füzetét vásároltuk, s nagyon népszerű volt az ötforintosból bilétát nyomó gép.

   

  

 Az öt legenda

"Jön     a Mumus – most úgy hívják, Szurok –, és a gyerekek álmainak sötétté     tételével, örök kedvenceikből való kiábrándítással világuralomra tör. A     harcos bajnokokká avanzsáló jó mesefigurák persze nem hagyják annyiban.     Hogy a szeretett történetek átalakulása üdvös-e, azt nem tudjuk megítélni,     csupán a változás tényét konstatáljuk."

   

 

Vajon van Húsvéti Nyuszi? És Mikulás? És Fogtündér? És Homokember?
Hát persze! Vannak, amíg van gyermek, aki hisz bennük. Igen ám, de a gonosz Szurok azt szeretné, ha a gyermekek csak benne hinnének. Vagyis a mumusban. Ezért aztán az álmokból rémálmokat csinál, az örömből félelmet, a fényből sötétséget. Így az "őrzők", a gyermekálmok védelmezői nagy veszélybe kerülnek. Ám akad egy új segítségük, egy új őrző, Dér Jankó, az ötödik legenda.

 

    December 15-én délelőtt mi is megismerhettük az öt legenda történetét a Cinema City egyik termében. Szinte magunk is az események résztvevői voltunk, a 3D technikai csodája egészen elvarázsolt bennünket. Nagyon drukkoltunk Dér Jankónak és társainak, bíztunk benne, hogy az őrzők lesznek a győztesek. Azt persze nem szeretnénk, ha a virgácslista az iskolánkban is terjedne.

 

...................................................................................................................................................................................

December 8-án iskolánk rendezte az olimpiai sorváltó verseny városi döntőjét. A 18 fős csapatokban fordulónként 12-12 alsó tagozatos versenyző küzdött a pontokért, a helyezésekért. Osztályunkat hatan képviselték: Forgó Gergő, Maár Levente, Schnee Vanda, Tóth Tamás Vid, Turai András és Villányi Melinda. Az iskola csapata ezüstérmet szerzett.A képek Sorváltó2 jelöléssel a galérián vannak.

 

 

................................................................................................................................................................................

December 6-án  titokban nálunk járt a Mikulás. Az ünnepi műsor után a termünkbe visszaérve meglepetés várt bennünket. A padjainkon piros csomagok voltak, tele finomságokkal. Node azért virgácsok is, azt jelezve, hogy Miki bácsi mindent tud, mindent lát.

 

 

 

..............................................................................................................................................................................................

November utolsó és december első napja az András-nap jegyében telt. Iskolánk alsó tagozata az aulában vásárt rendezett, mi is részt vettünk saját és szüleink készítményeivel. A tornaterem színpadán pedig önálló produkcióval léptünk fel, amire hetekig készültünk. Egy vásár hangulatát, tartalmát, forgatagát, szereplőit villantottuk fel a húsz perces összeállítással. Péntek este különleges közönségünk is volt, mert a sulikóstolgató programsorozat első részeként az iskola leendő tanulói, a most nagycsoportos ovisok is a nézők között voltak. Szombat délelőtt pedig az alsó tagozat osztályai előtt szerepeltünk. A galérián képek láthatók a műsorról.

A következő szombaton pedig, 8-án, egy országos méretű sorváltó verseny második fordulóján vesz részt az iskola csapata. A második évfolyamosok között is ott vagyunk hatan. A versenyt a tornatermünkben rendezik, ahogy az első forduló is ott zajlott. Arról is vannak képeink.

   

       Az András-napi és az adventi sikeres vásár megszervezését köszönjük a kedves szülőknek.

 

 

...............................................................................................................................................................

November 14-én, szombaton rendezte az Alba Regia Atlétikai Klub a már hagyományos versenyét, ami ARAK Aktív néven lett ismertté. A város nyolc általános iskolájából vett részt 5-5 csapat, csapatonként nyolc versenyzővel.

A mi osztályunkat Forgó Gergő, Kiss Norbert, Rozs Fanni, Schnee Vanda, Simon Enéh Jázmin, Tóth Tamás Vid, Turai András és Villányi Melinda képviselte, póttagok:  Maár Levente és Jáksó Kamilla.

A verseny öt számból állt, s mindegyik számban első helyet szerezve abszolút győztesek lettünk az évfolyamok között. Aranyérmet kaptunk, elnyertük a legaktívabb osztály címet. Ezzel hozzájárultunk iskolánk első helyéhez is. Nagy örömünk látható azokon a képeken, amelyek a kupa átvételekor készültek. Ezek az iskola honlapján találhatók, de néhány a galéria-rovatunkban is.

 

 

....................................................................................................................................................................

Egy szeptember végi napos délelőttön a Bory-várban jártunk. A különleges épület előtt a szobrász- és építőművész unokája mesélt a vár építésének történetéről. Több évtizeden át dolgozott nyaranta az egész család, amíg ilyen zegzugos és romantikus környezetet hoztak létre. Jártunk a tornyokban, a várudvaron,végignéztük a királyszobrokat. Az egyik toronyból elláttunk a város másik oldalán lévő Tóvárosi lakótelepig is.Sok fénykép készült, ezek közül is van 8 kép a galériánkon.

 

 

 

 

Asztali nézet